Ott fejeztem be múltkor, hogy szombat este bulizni készültünk. Nem jutottunk végül el, mert először nem tudtuk eldönteni, hogy hova is menjünk, aztán meg már késő is lett. Vasárnap délután viszont kiruccantunk Aachenbe. Megint elég nehezen sikerült megszülni azt a programot, ami mindenkinek megfelelt, de Szilvivel a sarkunkra álltunk, és végülis sikerült kimozdulnunk. Sajnos a fényképezőgépet megint elfelejtettük magunkkal vinni, pedig a történelmi belváros tényleg szép volt. A fiúk nevettek, hogy hogy lelkendeztem a sok leárazás láttán, de persze csak a kirakatokat nézegettem, az üzletek mind zárva voltak. Nem is baj, ezek a cuccok szerintem még akciósan is drágák lennének nekem. Egy darabig sétáltunk az utcákon, aztán a dómot megnéztük belülről is, végül pedig beültünk egy sörözőbe. Aztán viszont hazaindultunk, mert Jessica várt minket a szülinapi partijára. Barna autójával voltunk, ő is vezetett, és én bár útközben próbáltam memorizálni, hogy mikor merre haladunk, de valahogy mégsem tudtam megjegyezni. Szőke vagyok, nem tagadom. :) Nem is vezettem még, mióta itt vagyunk, Szilvi az állandó sofőr, ő azt élvezi, én meg azt, hogy van, aki furikázzon engem. A partin ettünk finom sütiket (én csak egyet!), és beszélgettem Jessica szüleivel is. Aranyosak, próbálnak segíteni a munkakeresésben, J. papája megígérte, hogy utánaérdeklődik, hogy az újonnan nyílt szállodákban nem lenne-e valami munka számunkra.
Hétfőn délelőtt dolgoztam, délután meg főzőcskéztünk Szilvivel, a fiúk szerint el is kényeztetjük ezzel őket. :) Csak várjanak, ha majd mindketten rendesen dolgozunk, közel sem biztos, hogy ilyen lelkes szakácsok leszünk! Tegnap (kedden) a városházán volt dolgunk, bevittük végre a Dávidék által aláírt papírt, ami nélkül nem kaphatjuk meg az adószámot. Ugyanahhoz a nőhöz kerültünk, mint múltkor, de most nem volt olyan kedves. Abból, hogy ez nekünk ilyen sokáig tartott, arra következtetett, hogy igazából nem is ott lakunk, ahová bejelentkezünk. Erre nem voltam felkészülve, és csak annyit mondtam, hogy mindig elkerültük egymást Dávidékkal, mert ők sokáig dolgoznak. Nem hiszem, hogy bevette, de nem is számít. Utólag persze gondoltam, hogy mondhattam volna, hogy én beteg voltam, Szilvi meg nem tudott volna egyedül intézkedni. Az igazság az volt, hogy először nem is tudtuk, hogy megjött-e a levél, aztán meg nem akartuk naponta nyaggatni Jessicáékat a papírért, utána meg hétfőn dolgoztam, így történhetett, hogy csak kedden értünk oda. Mindenesetre most ott tartunk, hogy elvileg a héten elkészül az adószámunk, ki is postázzák, és utána belevethetjük magunkat a munkakeresésbe.
Én, ettől függetlenül, ma voltam egy interjún Maastrichtban. Egy call centeres állásra küldtem be a jelentkezésemet, és a közvetítő iroda behívott. Elvileg anyanyelvi német munkaerőt kerestek, de én próba cseresznye alapon bepróbálkoztam náluk. A csajjal sajna angolul kellett beszélgetni, ami most annyira nem megy, mint a német, de azért csak elboldogultam valahogy. 3 céghez fog beajánlani, aztán bízunk benne, hogy majd azokhoz is behívnak interjúra. A munka mindegyiknél telefonos ügyfélszolgálat lenne, panaszbejelentések fogadása, információnyújtás stb. Nem tudom, ennyire vagyok-e jó németből, de nincs mit veszítenem. A fizetés pedig bruttó 1600-1900 euró lenne, ami nem tudom, hogy mennyi nettóban, de azért irtó jól hangzik.
Az interjú után turistáskodtunk még Szilvivel Maastrichtban, és végre fotókat is csináltunk! Ha majd letöltöttük őket a fényképezőről, megpróbálok majd ide is feltenni néhányat.
Most hívtak a H&M-től az állás ügyében, de azt hitték beszélek hollandul is, és mivel nem, ezért aztán nem kellek nekik. :( Evvan.