Velem mostanság minden oké, talán egy kicsit fáradt vagyok. De inkább ez, mint az unalom. Volt ma egy érdekes sztori, ami annyira nem hagy nyugodni, hogy hosszú idő után ismét rávettem magam a blogírásra.
Durva, hogy mennyire másképp élnek és gondolkoznak itt az emberek, mint otthon Magyarországon! Van egy magyar srác itt, aki ki szeretné hozni a barátnőjét. Pénzük nincs sok, és az sem fix összeg havonta, szóval minél olcsóbb albérletet keresnek. Németországban gondolkodnak, mert ott olcsóbban lehet lakást bérelni, mint Hollandiában. Tegnap megnéztünk egy egyszobás aacheni lakást. (Én tolmácsolnok.) 16 nm! Mini, szinte csak az ágynak lenne hely, de lenne saját fürdő, vécé és egy kis főzőlap mosogatótálcával. A tulaj csodálkozott, hogy ezt 2 fő szeretné kivenni, de elfogadta, hogy ez nekik megteszi.
Ma délelőtt felhívtam még egy másik hirdetést is, ott 50 nm-es lakást kínálnak csak kicsit többért (igaz, falun), és ha a kertet is gondozzák, akkor még abból az árból is lejön valamennyi. A tulaj első kérdése az volt, hányan vennék ki. Mondom, ketten. Erre ő egyből: "Nem túl kicsi ez két főnek?" J Mondtam neki, hogy tegnap nem 50, hanem 15 négyzetméteres lakást néztünk, az 50 bőven jó lenne. J
A sztorit elmeséltem a kolléganőimnek, ők is hüledeztek a minilakáson. Aztán véletlenül belebotlottam egy blogbejegyzésbe, ahol arról értekezik a magyar író (zolivagyok.blog.hu), hogy venni vagy bérelni érdemes lakást. Azzal kezdi a számítást, hogy egy kétgyermekes család számára legalább 50 nm-re szükség van.
(Itt néztem egy nagyot, ami az előzmények ismeretében szerintem érthető.)
Pedig igen, mi is laktunk anno ekkora lakásban négyen, és ha nem is optimális, de azért ez eléggé gyakori Magyarországon. Gondolhatjátok, hogy leesett ezeknek az elkényelmesedett nyugati embereknek az álla, amikor nekik is lefordítottam azt a bekezdést.
Ma valahogy egész nap azon jár az eszem, hogy milyen jó dolgunk van nekünk itt, és a többség mégsem becsüli ezt meg. Talán feltétlen személyesen kell megélni ezt a nagy különbséget, hogy értékelni tudjuk, amink van? De akkor miért nem elégedettek és boldogok az ittlévő magyarok? Ha a híres pesszimizmusunkat tényleg a pénzhiány okozza (ahogy azt sokszor indokolják), akkor a külföldön élők miért nem kezdik idővel másképp látni a dolgokat?
