Pénteken szuper napom volt, reggeliztettem a Geulvalleiban, és minden remekül ment. Egy Iris nevű csajjal dolgoztam együtt, ő mindent megmutatott, az eddigiek mindig csak egyszerűbb feladatokat adtak, abból nem tanultam semmit. Irisnek viszont saját érdeke is volt, hogy mindent tudjak, mert csak ketten voltunk, és ha neki másfelé volt dolga, akkor nem akart azon aggódni, hogy én boldogulok-e. Hú, mit tudtam meg! A rántottát előre elkészített flakonos tojáskeverékből csinálják!!! Teljesen ledöbbentem. Az sem tetszik még például, hogy mindent kidobnak, ami megmarad. Egy csomó sült szalonnát, joghurtot, üdítőket stb. Én bevezettem azt, hogy ezeket mindig a végén pakolom el, így a szobalányok tudnak még belőle enni, amikor szünetük van. Marlies például a joghurtnak örül mindig, Szilvi a szalonnából szokott csipegetni, meg a kakaót issza. Értem, hogy a vendégeknek ezek már másnapra nem jók, de semmibe nem kerül ez a kis figyelmesség a részemről, és pár ember meg örül neki. Bár a szeletelt kenyeret és kalácsot még így is kidobjuk, mert Iris szerint a dolgozók se egyenek a kicsit kiszáradtból, vehetnek a frissből is. De úgyis tudom, hogy nem vesznek.
Szombaton megint Iris-szel voltam, de már nem pörögtem úgy, mint előző nap. Fáradt voltam, megint egyedül kellett mindenre felügyelnem, és a munka végére teljesen nyűgös is lettem. És akkor jutott eszükbe, hogy aznap még a maastrichti találkozóra is el kellene mennünk. Szilvivel csak szenvedtünk otthon, de végül csak sikerült összekaparni magunkat, sőt Nimród is időben hazaért, így hármasban el tudtunk menni. Barna már hajnalban hazaindult Magyarországra, szóval ő semmiképp nem tartott volna velünk. Nagyjából gond nélkül odataláltunk a találkozó helyszínére (ugyanott volt, mint múltkor), talán legközelebb már a térkép megnézése nélkül is boldogulunk. :) Hacsak akkor meg nem teszik át valahová máshová. Jól éreztük magunkat, bár nem maradtunk sokáig, mert tudtuk, hogy másnap is dolgozni kell.
Ennek ellenére vasárnap olyan voltam, mint a mosott rongy, reggel dupla kávé kellett, de még így is nyűgös maradtam egész nap. Azon meg végképp kiakadtam, amikor az egyik kiscsaj külön kérésem ellenére is kidobta a maradék szalonnákat. Én kétszer szóltam neki, egy másik lány meg még egyszer. Meghallgatta, aztán csak annyit mondott, hogy kidobja. A nénikédet! Akkor lett átmenetileg kicsit jobb kedvem, amikor szétosztották a borravalót, és mi is kaptunk. Azt se tudtuk, hogy itt szokás borravalót adni, és így nem is számítottunk rá. Angelique szabadkozott, amiért csak ennyi (15 euró), de még nem régóta dolgozunk itt stb. Mondtam, hogy mi ennek is örülünk, hisz ez abszolút váratlan pénz. Aztán jött még egy jó hír, mégpedig, hogy májustól valószínűleg több munkánk lesz, mert az egyik szobalány elmegy szülni, sőt az egyik reggeliztetős ember is kiesik. Ha minden jól megy, akkor nem is kell majd nagyon a 2. számú hotelbe járnunk.
Ez a második hotel most egyébként is a bögyünkben van. Nem elég, hogy nem szeretnek minket, de most még az se tudjuk, hogy mikor kell mennünk legközelebb. Megírtam emailben a főnöknek, hogy mikor érünk rá, de az meg nem válaszol, így ma már második napja itthon ülünk. Tegnap ráadásul megint olyan gyengének éreztem magam, mint akiben bujkál valami betegség, de délutánra szerencsére helyrejöttem. Segítettem Szilvinek sütit sütni, aztán meg hamar lefeküdtem aludni. Vicces, hogy Szilvi átalussza a délelőttöt, néha még a délután nagy részét is, és csak estére aktivizálódik, én meg napközben elvagyok, netezek, olvasok, és este dőlök ki hamar. Ez nagyon hasznos abból a szempontból, hogy csak egy számítógépünk van, és így általában nincs gond abból, hogy mikor kinél legyen. Ma még nem tudom, mit fogunk csinálni, vasalnom biztos kell majd L, mert holnap megint reggeliztetek a Geulvalleiban.
