Már egy pár napja itt vagyunk, megpróbálom összefoglalni az eddig történteket.
Hétfőn indultunk, némi csúszással, úgy fél 11 körül. Én vezettem, Szilvi navigált. Az ausztriai szakasz nagyon szép tájakon vezetett, bár folyamatosan az volt az érzésem, hogy én már jártam erre. Pedig nem, csak az építészeti stílus, meg a táj jellege volt ugyanolyan, mint az ismert részeken, és ezért tűnt ismerősnek. Egyszer sikerült kicsit eltévedni, valami lakóparkon is átmentünk, akkor kezdtük sejteni, hogy valami nem stimmel. Szerencsére épp egy kávézó előtt álltunk meg tanakodni, ezért inkább bementem és megkérdeztem az utat. Passau után adtam át a kormányt Szilvinek, addigra már teljesen hulla voltam. Végig nappal szemben kellett haladni, megfájdult a fejem is tőle. És bent Passauban még a városi közlekedéstől is bepánikoltam. Sok autó, villamos, nem vagyunk biztosak az útirányban, figyelni kéne a táblákat is… Brrrrrr.
Aztán ugye jött az autópálya, Szilvi örült, hogy vezethetett, én örültem, hogy nem kellett vezetnem, mindenki happy. Kb. 150 km után viszont feltűnt, hogy alig láttunk benzinkutat. Megbeszéltük, hogy akkor a következőnél mindenképp tankolunk, hisz ki tudja, mikor jön azután megint egy. Tankoltunk, ki is számoltam, h addig 5 litert evett átlagban a Suzy. Ami viszont a vicc az egészben, hogy ezek után viszont tényleg sűrűn voltak benzinkutak. Szóval tök feleslegesen aggódtunk, de hát persze nem tudhattuk.
Este 10 körül még kb 200 km-nyire voltunk Hollandiától, és nem voltunk fáradtak, szóval nem lett volna értelme megállni aludni, mint ahogy azt eredetileg elterveztük. Írtam gyorsan Barnának, hogy mit szólna, ha hamarabb érkeznénk. Válaszolt, hogy oké, majd szóljunk, ha a közelben leszünk, és segít a házhoz odatalálni. Nekünk? Ugyan! A gugli maps-szel a házig megvolt az útvonal. Majd mi megmutatjuk, hogy odatalálunk egyedül is! :) Nem találtunk. Keveregtünk már egy ideje a város szélén, mire Szilvi is belátta, hogy kénytelenek vagyunk Barna segítségét kérni. De ekkor már az is nehéz volt, hogy megmondjuk, hol vagyunk, mert semmi beazonosítható dolog nem volt a közelben. Végül persze csak sikerült találkozni Barnával egy benzinkútnál, és kb. 1 órára meg is érkeztünk hozzájuk a lakáshoz. Mindezt úgy, hogy éjfél után léptük át a határt, és onnantól max 15 km-t kellett volna megtennünk! :) Amikor átbeszéltük az útvonalat, kiderült, hogy azért tévedhettünk el, mert novemberben épült egy új körforgalom, amiről az útvonaltervező nem tudott, és ezért kanyarodtunk rossz felé. Szóval a gugli maps hibája volt az egész!!!
Éjjel már nem álltunk neki kipakolni, csak a legszükségesebbeket hoztuk be. Megismerkedtünk Barna lakótársával, Nimróddal, és még beszélgettünk egy ideig. Az egy ideig az csak Barnára és rám vonatkozik, ugyanis mi elmentünk utána aludni, de Szilvi és Nimród egész éjjel fent voltak és dumáltak. Két csokifüggő éjjeli bagoly, ha egymásra talál!
Kedden délelőtt aztán kipakoltunk, sétáltunk egy kicsit Szilvivel, a fiúk persze elmentek dolgozni. Végigmentünk a főutcán, és kapásból találtunk is két munkaközvetítő céget. Nézegettük az ablakra kitett állásajánlatokat, és én tökre örültem magamnak, hogy nagyjából mi áll benne. Mivel a holland nyelv nagyon hasonlít a németre, és egy kicsit az angolra is, ezért amikor látom is a szöveget, elég jól össze tudom rakni, hogy miről szól. Bezzeg, amikor a beszédüket hallom, egy kukkot sem értek! Én úgy érzem, franciás a hangzása (franciául ugyebár nem tudok), Szilvi meg franciául tanult és szerinte meg inkább németesnek tűnik a beszédük. :) Este megint beszélgettünk a fiúkkal, megismerkedtünk a harmadik magyar sráccal is, Dáviddal. Ja, és vacsorára anyu töltött káposztáját ettük! Az utolsó adag le volt otthon fagyasztva, mi meg elhoztuk, hogy úgyse olvad ki ennyi idő alatt, és még jégakkuként is funkcionál a hűtőtáskában. Mindenkinek nagyon ízlett, természetesen. Utána mi Barnával megint kidőltünk éjfél után, Szilviék pedig megint fent maradtak. Reggel nem tudták megmondani, mennyit aludtak, de pár óránál semmiképp sem többet. Szilvi nem is akarta tudni, mennyi az a pár óra pontosan, direkt nem is nézte meg az órát, mert így legalább megvan az az illúziója, hogy mégiscsak lehet, hogy többet aludt, mint amennyire saccolná.
Szerdára beterveztük, hogy veszünk egy SIM-kártyát, hogy legyen holland számunk, amin az állások ügyében el tudnak majd minket érni. Ezt csak Heerlenben tudjuk megvenni, ami a szomszéd város, ott van a belvárosban sétálóutca sok üzlettel. Gyalog mentünk, térkép alapján ez olyan 3-4 km távolság, szóval tényleg csak egy kellemes kis séta. Előtte még bementünk a két munkaközvetítőhöz, szerencsénkre mindkét helyen beszéltek németül. Az elsőnél azt mondták, hogy időpontot kell egyeztessünk, és majd akkor foglalkoznak velünk komolyabban. Pénteken 14.30-ra mehetünk, aminek Szilvi nagyon örült, mert így nem kell korán kelnie. A másik helyen viszont azt mondták, hogy addig nem tudnak nekünk segíteni, amíg nem intézünk magunknak itteni adószámot. Ezt azért furcsálltam, mert a neten azt olvastam, hogy az csak 3 hónapos munkavállalás után kötelező, annál rövidebb időre nem. Lehet, hogy ez náluk egy belső előírás, de sajna még az is lehet, hogy végül a másik cégnél is kérni fogják, hogy intézzük el ezt előbb. Egyébként a netes állásajánlataik közt simán van olyan, amit el tudnánk vállalni (Meki, szobalánykodás, sőt ha hajlandóak velünk németül/angolul kommunikálni, akkor az adminisztratív melókra is jók lennénk). Ezután besétáltunk Heerlenbe, simán odataláltunk, nézelődtünk egy kicsit, és meglett a telefonos üzlet is, amit Nimród ajánlott. Az eladó nagyon segítőkész volt, még az internetes regisztrációt is elintézte volna helyettünk, amivel plusz 10 eurót kapnánk a számlára, de az valamiért nem működött. Itthon aztán nekem elvileg sikerült a regisztráció, csak épp a pénz nem került rá a kártyámra. Egyelőre végül is mindegy, csak az a lényeg, hogy minket el tudjanak majd érni.
Este megint minden ugyanúgy volt, mint eddig, beszélgetés, most egy kis tévézéssel egybekötve, aztán mi Barnával lefeküdtünk aludni, Szilviék meg fent maradtak, ki tudja meddig még. Most, 10 órakor a fiúk már dolgoznak valahol, Szilvivel meg megbeszéltük, hogy ma is városnézésre megyünk, de most inkább hagyom aludni, mert olyan csúnya idő van kint, hogy nekem sincs kedvem kimenni. Ha olyan lesz a mai időjárás, mint a tegnapi, akkor talán délután majd kisüt a nap, és akkor tudunk majd egy kicsit mászkálni.
