Böngészgettem egy kicsit az iwiwen. Tudom, most már a Facebook a menő, de azt még nem nagyon használom. Regisztráltam, de még nem igazán szántam rá időt, hogy megismerjem. Viszont az iwiwen megnézegettem az ismerősöket. Időnként rámjön ilyen, végigmegyek az ismerősök listáján, és akihez épp kedvem van, megnézem a profilját. Ilyenkor derül ki, hogy ki ment férjhez, kinek született (megint) gyereke stb. Jó látni az általános és középiskolai osztálytársakat, az egyetemi évfolyamtársakat és egyéb ismerősöket. Nem mindig ugyanazokat az embereket nézem meg, teljesen hangulatfüggő. Meglepődni nem szoktam, mindenkiben benne van a lehetőség bármire, inkább örülni szoktam, amikor látom, hogy bizonyos csendes, szinte láthatatlan (bocsi) lányok férjhez mentek. A foglalkozás sajnos sokszor nem derül ki, ezt azért sajnálom. Viszont amiről túl sok infó is fent van, az általában a gyerek(ek). Értelmes, érdekes emberekről van szó, nem értem, hogy miért szinte csak a gyerekről tudnak képet feltenni. Biztos büszke anyuka, de ne csak ennyiből álljon már az élete! Ilyenkor bele szoktam gondolni, hogy ha összefutnék valamelyikőjükkel, tudnánk-e még beszélgetni. Egyáltalán nem azt mondom, hogy az én életem érdekesebb, csak annyira más. És az ő életük sem értékesebb, csak azért mert családot alapítottak.
Régebben néha lehangoltak ezek az iwiwes barangolások, de most szerencsére egyáltalán nem. Amit oda kirak az ember, az csak a kirakat, ki tudja, mi van mögötte. Ha viszont tényleg mindenki annyira boldog, ahogy az a képekből kitűnik, az még jobb. Nem kívánok én senkinek se rosszat!
Most, hogy visszajöttem otthonról, újra belevetem magam az itteni életbe. Első dolgom lesz újra sportolni, meg kitalálni valami módot arra, hogy esténként kicsit kimozdítsam a társaságot. Nem diszkóra gondolok, inkább csak egy kis esti kocsmázásra, hogy jobban emberek között legyünk. Hivatalos teendőim is vannak, megcsináltatom végre a holland jogsit!
