Az elmúlt napokban nem történt semmi említésre méltó dolog. A pénteket átlustálkodtuk, még csak fel sem öltöztünk egész nap! Nagyon jó volt. J Szombaton is csak döglöttünk napközben, de este azért Barna megsétáltatott minket. :D Elmentünk együtt bevásárolni a Kauflandba, ami egy közeli német faluban lévő nagyáruház. Az a jó benne, hogy a németek étkezési szokásai jobban hasonlítanak a magyarokéhoz, ezért ott meg tudunk venni olyan dolgokat, amiről a hollandok azt se tudják, micsoda, mint pl. grízt, Szilvi csinál majd belőle császármorzsát meg tejbegrízt is. Tök jól elökörködtünk, 3 órán keresztül élvezhettük a shoppingolást. Barna, szegény, nem mindig élvezte, néha unatkozott, meg olyan is volt, amikor teljesen szem elől tévesztettük egymást, de azért irtó jó volt. Szilvi nem biztos, hogy mindig jó hatással van rám, néha teljesen úgy viselkedünk, mint az ötéves gyerekek. De persze élvezzük. :D Ő pl. nekiáll ugrálni az utca közepén, és gyerekhangon elkezd nyafogni, hogy „Anyúúúú, vegyél nekem csokiiiit!” Vicces tud lenni. J Én egyelőre csak baráti körben vagyok ennyire hülye, mások előtt igyekszem fenntartani a látszatot. Szerencsére a fiúk veszik a lapot, sőt időnként be is kapcsolódnak a játékba.