Már megint nem nagyon emlékszem a múlt hétre, de egy érdekes sztorim tutira volt. Pénteken végre besütiztem. ;) Négy hónapja vagyunk itt, épp itt volt már az ideje. Hétvégére behívott Éva dolgozni az étterembe, hosszú idő után először. Valószínűleg egy jó ideig utoljára is, ő is egyre jobban fél a munkaügyi ellenőröktől, és ráadásul most az üzlet sem pörög annyira, hogy feltétlen szüksége lenne rám. Szóval Zoli, a szakács, azzal fogadott a konyhában, hogy elkészítette nekem azt a kaját, amit kértem. Tényleg guszta sütiket csinált, egyet-egyet magának. Évának és nekem. Én valamikor 9 óra körül meg is ettem az enyémet. 11 körül végeztem a munkával, addigra már elég jól is éreztem magam, annyira, hogy nem is volt kedvem hazamenni. Vicces volt, hogy pont ekkor kaptam Magyarországról egy SMS-t, és később nem tudtam, hogy az tényleg megtörtént-e. Reggel viszont újra elővettem a telefont, és ott volt az üzenet. Mindegy, nem is ez a fontos, meló után aztán elmentem a fiúkhoz a műhelybe, vittem nekik túrós rétest. Szegények irtó nagy hajtásban voltak, gondoltam, biztos örülnek egy kis desszertnek. Eleve nem akartam sok ideig feltartani őket, de amikor észrevettem magamon, hogy ömlik belőlem a szó, akkor inkább gyorsan elköszöntem, és hazamentem. Másnap még eléggé kótyagos voltam, és egyfolytában édeset kívántam, de a délutáni alvás végül teljesen helyrehozott.
Hétfőn aláírtuk a szerződést az albérletre, holnap költözünk is. Barna segít átcuccolni, Dávid nagy autójával az ágyakat is át tudjuk vinni. A szerződéskötés után sétáltunk még Vaalsban, megnézegettük a főutcán az üzleteket, és ettünk egy fagyit is. Benéztünk a házunkban lévő konditerembe is, nem olcsó, de azért én biztosan beiratkozom. Olyan jó volt régen az egyetemen, amikor hetente háromszor-négyszer jártam aerobicozni! Itt van többféle edzés is, a bérlettel bármelyikre el lehet járni, annyiszor, ahányszor csak akar az ember. Igyekszem majd annyit pörögni, amennyit csak lehet, hogy lehetőleg minél kevesebbet üljek otthon a négy fal között. Motiváció is lesz, hisz már ezalatt a két óra alatt is a városban egy halom jó pasit láttunk. J Szerencsére most bőven lesz felfedeznivaló is a környéken, és csak 3 km-nyire fogunk lakni a német határtól, egész pontosan Aachentől, ami ugyebár egy jó nagy város. Azt is elhatároztam, hogy megpróbálok úgy élni, mint a hollandok, vagyis nem a munka lesz az elsődleges az életemben, és a megkeresett pénzt sem fogom feltétlen mind félretenni, hanem igen is áldozni fogok olyan apróságokra, amik talán feleslegesek, de mégis nagyban javítják az ember közérzetét. Gondolok itt például egy-egy fagyira, szórakozásra vagy időnként egy-két új ruhára. Mikor éljek, ha nem most?
