Szombaton tök jót buliztunk, pedig elég rosszul indult az este. Dolgoztam, de el akartam jönni 11 óra körül. Az utolsó pillanatban mégsem engedtek el, egy fél órát még rá kellett húznom. Irtó dühös voltam, a többieknek fejenként csak 10 perccel kellett volna tovább maradniuk, ha én akkor eljövök. Aki ismer, tudhatja milyen idegbeteg lettem ettől, még szegény Gábort is leugattam a telefonban, amikor meg merte kérdezni mikor érek oda. :) (Később persze bocsánatot kértem tőle.) Aztán amint ott voltam Szilviéknél nekiálltam készülődni (ruha, smink és pia). Gábor és Krisztián már teljesen kész voltak, Szilvi viszont addigra eldöntötte, hogy mégsem jön velünk. Nimród fuvarozott minket a Peppermillbe, ez egy diszkó itt a közelben, amiért annyira nem vagyok oda, de nem nagyon ismerünk jobbat sem. Mindenesetre bulizni akartam, táncolni, és adtam a helynek még egy esélyt. A zene most sem volt az igazi, az egyik terem tuctucos a másik R 'n B, igazából egyik sem az esetem. És mégis jól éreztem magam. Krisztián mondjuk eltűnt 2 perc után, de azért mi jól elvoltunk. Később kiderült, hogy rosszul lett és gyalog hazaindult. Mi 3/4 4-ig maradtunk, aztán Nimród eljött értünk. Reggel fél 8-kor kellett kelnem, hogy 9-re beérjek munkába, de megérte.

Ja, a melóról még annyit, hogy a Burghoeve-ban kellett segítenem szobázni, és az utolsóelőtti szobánál megfájdult a derekam. Utána egész délután ágyban feküdtem, mozdulni is alig bírtam. Ez irtó nagy csalódás volt nekem, azt hittem a kondizással tök fitt lettem, és most kiderült, hogy annyira azért mégsem. Azért persze nem hagyom abba a sportolást, de most már ötletem sincs, hogy mit tehetnék a hátfájásom ellen.

Itt akartam abbahagyni ezt a bejegyzést, de akkor olyan pesszimistán végződne, azt meg nem szeretném. Igazság szerint tök jól elvagyok mostanság. Folyton jövök-megyek, alig vagyok itthon. Erikával hetente bemegyünk shoppingolni Heerlenbe, Szilvivel lazulunk a Sitt-Beachen :), Gáborral meg jókat sétálgatunk, dumálunk. A munka is elég jó mostanában, tegnap pl egy öreg manussal viccelődtünk egy sort. Azt mondta, ismerősnek tűnök neki. Kitárgyaltuk, honnan jöttem, mondtam, hogy én nem ismerem, de ha ismerős vagyok, lehet, hogy anyut ismerte régen. (Nem mintha annyira hasonlítanék rá külsőre, csak úgy viccből jegyeztem meg.) Erre azt mondta, hogy az elképzelhető, erre ijedten visszakérdeztem, hogy de ugye nem ő az apukám. :D Az egész társaság, beleértve a feleségét is, jót nevetett a tréfán. Asszem kezdek belerázódni ebbe a melóba.